Májusban ismét elindult a Hello IT! for Women, ami egy kifejezetten nőknek szóló, ingyenes IT-kurzus a Green Fox közreműködésével. Idén már két kurzus közül választhattak a jelentkezők, és Csehországban is elindítottuk a programot. Habár a résztvevőknek augusztus végéig kell befejezni a 150+ órás programot, van olyan elszánt hallgatónk, aki máris a végére ért. Mi volt a titka? Milyen céllal vágott bele a programba? Erről mesél most nekünk!
Csere Viktória vagyok, és idén leszek 33 éves. Néhány hónapja költöztem a szülővárosomból Budapestre, és éppen az esküvőnket tervezgetjük a párommal. 😊 A magánéletemben nagyon nyüzsgő, kreatív személyiség vagyok, állandóan tanulok valami újat. Most éppen az ukulele a nagy szenvedélyem, de imádok festegetni és rengeteget vagyok a szabadban, ha épp nem egy újabb online képzést csinálok. Az egyetemen igazgatásszervezést tanultam, de végül HR területen helyezkedtem el, így nem volt idegen számomra az újratervezés. A Hello IT! for Women programnak hála sikerült az IT-ban elhelyezkednem és most azt érzem, végre nem csak a magánéletemben, de szakmailag is a helyemen vagyok.
Az elmúlt 5 évben HR területen dolgoztam. Ugyan szerettem az embereknek segíteni, de alapvetően mindig éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Nagyon szeretek új dolgokat tanulni, fejleszteni magamat, de sosem kerültem a HR-en belül olyan pozícióba, ahol erre lehetőségem lett volna.
Hosszú ideje gondolkodtam már a karrierváltáson, és végül a Hello IT! for Women program hozta meg nekem ehhez a bátorságot és főleg a kedvet, mivel rájöttem, hogy az IT az a gyorsan és folyamatosan fejlődő iparág, ahol tényleg lehetőség van igazi szakmai fejlődésre. Most vette csak igazán kezdetét az élethosszig tartó tanulás nálam. 😊
A programnak hála sikerült egy szoftverfejlesztő cégnél elhelyezkednem IT Support kollégaként. Nagyon befogadó, támogató a csapat. Szakmailag minden segítséget (és persze türelmet) megkapok tőlük, ami a betanulásomhoz szükséges. Egyik munkahelyemen sem éreztem magam ennyire jól, mint itt.
Korábban már elvégeztem a Green Fox Academy-nél a #MyFirstApp Coding Camp online kurzust, ami annyira megtetszett, hogy elhatároztam, a jövőben ezzel szeretnék foglalkozni. Viszont nem nagyon tudtam a kurzus végén, hogy merre tovább.
Végül pár hónappal később megismerkedtem a párommal, aki fejlesztőként dolgozik és imádja, amit csinál. Nagyon irigyeltem, hogy kreatív munkát végez, amit szeret is. Ő biztatott, hogy nekem is váltanom kéne, de aggódtam, a sok “mi lesz, ha” miatt.
Végül a sors úgy hozta, hogy vidékről el kellett költözzek Budapestre, munkám viszont még nem volt, így újra napirendre került a karrierváltás gondolata. A párommal elkezdtük nézegetni a képzéseket és pont akkor jött egy green foxos hírlevél a Hello IT! for Women programról. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy felvételt nyertem az IT Support kurzusra.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mivel épp nem volt munkám, 100%-ban a kurzusra tudtam koncentrálni. Felkeltem és az egész napot tanulásra fordítottam, mint az egyetemen a vizsgák előtt. A modulok között azért hagytam 2-3 pihenőnapot, hogy leülepedjen a tananyag.
A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy higgyek magamban, mert semmi IT tapasztalattal nem rendelkeztem. Az angolom nagyon jó, de teljesen más a szakmai szöveg, főleg úgy, hogy magyarul sem mondott sokkal többet jó néhány fogalom, és voltak egészen nehéz témák is. Amennyire az első modul fellelkesített, a második modul majdnem elrettentett az egész szakmától. Sok mindent nem értettem és nagyon elbizonytalanodtam egy-egy nehezebb témánál. Úgy éreztem, hogy talán ez mégsem nekem való, de aztán szerencsére tovább csináltam és végül összeállt a kép.
Lassan szerintem a többiek is befejezik, de a nehezén mindenképpen túl vannak. Legalábbis a hálózatok témakör után a vége már gyerekjáték :D A tanácsom inkább az álláskeresés időszakára vonatkozik: Ott is legyenek majd nagyon kitartóak, mert megéri.
Jelenleg nagyon boldog vagyok, hogy kaptam egy lehetőséget és sikerült elhelyezkednem IT Support állásban, de a programozással kapcsolatos terveimet sem adtam fel. Az IT Support kurzus alatt viszont rájöttem, hogy az operációs rendszerek, illetve a kiberbiztonság is nagyon érdekel. Az biztos, hogy az IT-ban a lehetőségek tárháza végtelen. Nem tudom még, hogy merre visz az utam, de a tanulást mindenképpen folytatom. A program nagyon jó alapokat adott, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. :)
Szukács Gergő kertészettudományi doktori tanulmányait hagyta abba, hogy elkezdje a Green Fox programozóképzését. Jelenleg egy hazai IT-szolgáltató cégnél dolgozik fejlesztőként, és élvezi, hogy minden nap újat tanul. Hogyan emlékszik vissza a képzésre, milyen volt számára az álláskeresés, és hogyan telik egy munkanapja? Ismerd meg Gergő karrierváltásának a történetét!
Vállalati partnerünkkel, a Morgan Stanley budapesti központjával együttműködésben kivételes lehetőséget kínáló ösztöndíjprogramot indítunk 2022 áprilisától. A Java Academy corporate bootcamp keretében 15 tehetséges, a Java nyelv és a szerveroldali programozás iránt érdeklődő hallgató térítésmentesen indíthatja újra karrierjét Back-end fejlesztőként.
He studied to be a lawyer and became a dental technician. Then he realized that due to the incredible advancements in technology, there would be an ever-decreasing demand for human work. Richárd Szabó completed the Green Fox course and has been working as a junior developer for the past one year. He managed to fully realize his plan to start working in his new career before he turns 30.
Barnabás Kádár got into coding as a social scientist because he wanted to find a STEM job. Since then, he has become an experienced Data Engineer and now teaches Python programming himself. What does a Data Engineer do, what skills does he need and who should choose this career path? Learn more about Data Engineering through Barni's story!
It is now widely known that empathy and communication are essential as a programmer. More and more employers are favouring candidates who still need to improve their technical knowledge but are strong in soft skills. But what soft skills should a programmer have and how much can these skills be developed? To what extent can the rise of ChatGPT and similar systems transform these expectations? We asked Annabella Ádám, psychologist at Green Fox Academy.
In cooperation with our corporate partner, Morgan Stanley Budapest, we are launching an exceptional scholarship program in April 2022. Within the framework of Java Academy corporate boot camp, we are choosing 15 talented students interested in Java and server-side programming and giving them the chance to restart their careers as back-end developers – for free.
The first Forbes Tech Summit in Hungary looked for answers through the example of Lufthansa Systems Hungária's IT Young Professional Programme, and we have collected the 5 main thoughts arose during the full house BIG TECH stage podium discussion.