Réka Szegeden tanult geográfusnak, dolgozott asszisztensként, és felkérték cégvezetőnek is, mégis programozóként találta meg a hivatását.
A szegedi gimnáziumban az informatika helyett a filozófián volt a hangsúly, akkor még fel sem merült Rékában, hogy évekkel később ő a programozásból fog megélni. Az érettségit követően beiratkozott a Szegedi Tudományegyetem geográfus szakára, hiszen gyerekkori álma volt, hogy térképész legyen. A felismerés, miszerint később ebből nem fog tudni megélni, már másodévben tábort vert Réka fejében, ezért tanulmányait felfüggesztve dolgozni kezdett. Először Szegeden, többek között egy ügyvédi irodában vállalt leírói munkát. Aztán - átmenetileg - felköltözött Budapestre.
„A programozói munkáról volt egy képem: egy matematikai gondolkodású valakinek el kell végeznie egy rettenetesen nehéz képzést az egyetemen, ahonnan az ismerőseim sorra potyogtak ki. Nem is terveztem, hogy megpróbálom. Én nem akartam eljönni Szegedről, mert nagyon szeretem. Viszont csak olyan munkákat csináltam, amik számomra nem jelentettek kihívást. Feljöttem Budapestre, hogy majd csak lesz valami. Egy call centerben kezdtem dolgozni, aztán irodavezető asszisztens lettem, végül eljutottam egy logisztikai és ipari szaklap szerkesztőségébe. A kollégáimmal sokat utaztunk a környező országokba, amit nagyon élveztem, ráadásul fejlesztettem az angolomat, ami később, a Green Foxban nagyon jól jött.”
Ez a munkahely idővel megszűnt, Réka visszaköltözött Szegedre, ahol azonban a korábbinál jobb pozícióba került a helyi munkaerőpiacon. Egy patikahálózat beszerzője lett. Másfél év múlva felkérték, legyen cégvezető. Réka ezt elvállalta, de hamar rájött, hogy ez nem való neki. Addigra ugyanis már érlelődött benne a gondolat: váltani kell. Azon kapta magát, hogy nézegeti a programozóképzéseket a weben. Szembejött egy „Jó lennél programozónak? Töltsd ki ezt a tesztet!” hirdetés a Facebookon, és Réka önmagát meglepő módon nagyon jó eredményt ért el.
„Akkor esett le, hogy egy számomra eddig teljesen elképzelhetetlen pályán is tudnék érvényesülni. Elkezdtem képzéseket keresgélni. A párom, aki szintén fejlesztő, akkor költözött fel Szegedről Budapestre, egy startup cégnél kezdett dolgozni. Kimatekoztuk, hogy hogyan tudjuk megfinanszírozni azt a bő 4 hónapot, amíg a képzésem tart, bár ez inkább 6 hónap volt, mert márciustól szeptemberig nem kerestem pénzt. Az első három hónapra álláskeresési járadékot vettem fel, a második három hónapot családilag kigazdálkodtuk.”
Réka elmesélte, hogy három különböző képzésre jelentkezett, és azért döntött a Green Fox mellett, mert egyrészt nagyon élvezte a tanfolyamot megelőző Ladies’ Coding Night elnevezésű programot, ahol elmondása szerint kifejezetten jó volt látni, hogy nők is dolgoznak ebben a szakmában. Döntésének legfőbb oka azonban a Green Fox átláthatósága volt. Megkereshetőek a régi hallgatók, lehetőség van megnézni, hogy kik vesznek részt a képzéseken, hogy ki honnan jött, milyen korosztályból. Réka úgy fogalmazott, hogy ezek olyan életszagú történetek, amelyekkel azonosulni tudott.
„Feltettem magamnak a kérdést: 31 évesen én most tényleg beülök egy tanfolyamra? Ráadásul karrierváltásról az én esetemben nem lehet beszélni, mert nem volt klasszikus értelemben vett szakmám. Féltem, hogy ez a 20 évesek világa, túl nehéz és gyors lesz nekem. A képzés baromi nehéz volt, de a 20 éveseknek is az volt. Nagyon szerettem és most hiányzik a Green Foxos időszak. Rettenetesen jót tett az agyamnak, hogy minden nap új dolgot tanultunk. Azóta sokkal kreatívabban gondolkodom, és több irányból közelítek meg problémákat, mint korábban.”
Réka olyan osztályban végzett, ahol angolul tanultak Java backend programozást. A képzés végén a hallgatók számára a Green Fox Gold partnerei, azaz a kiemelt partnercégek kínálhattak először munkalehetőséget. Réka bevallotta, félt, hogy helyette inkább a fiatalabbakat kapkodják el a munkaadók, ezért meg is lepődött, amikor már a kiválasztási folyamat elején több cég is megkereste őt, és kérték, menjen interjúra hozzájuk. Nyolc hónapja a SmartFront Kft.-nél helyezkedett el, azóta boldog és büszke junior programozóvá vált.
„Szuper jó érzés tudni, hogy partnercégek már több olyan feature-t használnak, amit én fejlesztettem. Korábban nem kaptam visszajelzést a munkámmal kapcsolatban, itt viszont rendszeresen kapok feedbacket. Ezt is óriási pozitívumnak tartom az új szakmámban. Itt olyan termékeket csinálunk, amit sokan használnak, aminek komoly értéke van.”
UPDATE: Réka programozói karrierje azóta Dublinban folytatódik!
Az egyedi szoftverek iránti kereslet talán soha nem volt még ekkora, mint napjainkban. Lassan már szinte mindenre létezik egy alkalmazás, legyen szó akár a személyes, akár a szakmai életünk bármely aspektusáról, de a vállalatok és a felhasználók mindig többre és többre vágynak, újabb ötletek születnek és kerülnek megvalósításra.
Hangzatos címekkel és sötét jóslatokkal gyakran találkozni a médiában, de aki IT területen dolgozik vagy a karrierváltást fontolgatja, már nehezebben kap választ a kérdéseire. Úgy döntöttünk, hogy a téma mélyére ásunk a Green Fox XX. meetupján. Olvasd el összefoglalónkat!
Az informatikai szektort érintő szakemberhiány a munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívásává nőtte ki magát. Ebben a helyzetben egyre nagyobb jelentőséget kapnak a speciálisan vállalatra szabott megoldások. A corporate bootcamp kifejezetten a cég igényei alapján kidolgozott képzés, ami akár azonnal projektre állítható szakembereket biztosít. A gyakorlati működést és előnyöket a Lufthansa Systems Hungáriával kialakított együttműködésünkön keresztül mutatjuk be.
Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.
The pressure for growth experienced by IT companies is now having an impact on the labour market. The active involvement of women in the IT sector can not only play an important role in alleviating skills shortages; it can also contribute to the development of a more diverse workplace, stimulating teamwork and productivity.
On March 17 we were happy to co-host the “Tech Up Your Business” webinar together with Green Fox Academy live on Facebook and Zoom. Our renowned speakers from Microsoft, SAS and Emarsys discussed the importance of tech skills for business professionals in various industries, as well as achieving a certain level of familiarity with contemporary technologies to succeed in the business world of today.