Milyen lehetőség várhat Bécsben egy magyar junior szoftverfejlesztőre? Olvasd el Attila történetét, aki több mint 15 év vendéglátózás után váltott programozásra!
„A Green Fox előtt tettem már egy kísérletet arra, hogy a vendéglátós munkám mellett megtanuljak programozni. Egy ponton rájöttem arra, hogy ha komolyan váltani szeretnék, akkor muszáj teljesen erre koncentrálnom néhány hónapig. Ezért döntöttem úgy, hogy elkezdem a 4 hónapos intenzív képzést” – kezdi Veres Attila, 34 éves karrierváltó, aki Bécsből tért haza, hogy junior szoftverfejlesztői tudást szerezzen, majd új karrierbe kezdjen az osztrák fővárosban. A vendéglátós munkával járó hektikus életmód miatt érezte szükségesnek a váltást. Úgy gondolta, hogy a programozói karrier jó alap lehet egy nyugodtabb életritmus kialakításához. „Bejött” – mondja. A váltás óta ugyanis ledobott 20 kilót és lett egy kiegyensúlyozott párkapcsolata is. De lássuk, milyen a munkája, és mi változott még az életében.
Első jelentkezésből állásajánlat
Attila 1,5 éve fejezte be a Green Fox képzését, és jelenleg front-end fejlesztőként dolgozik egy osztrák informatikai kkv-nál. Ahogy Magyarországon, úgy Ausztriában is többféle keretben és szinten lehet programozást tanulni, a bootcampek viszont nem jellemzőek. Épp ezért kevés róluk a tapasztalat vállalati oldalon, bár ismerik a koncepciót, és nyitottak az ilyen végzettségű szakemberek alkalmazására. Úgy vannak vele, hogy a puding próbája az evés, az esetleges hiányosságokat pedig majd segítenek áthidalni. Ennek az oka egyrészt az, hogy ott is jelentős hiány van programozókból, másrészt nagyon értékelik, hogy a gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően sokféle kódolási feladatra azonnal bevethetőek a „bootcampesek”.
„Nem találkoztam olyan hozzáállással, hogy csak a diplomás programozót vennék emberszámba, még a tapasztalt vagy régi vágású szakemberek körében sem. Elismerik, hogy JavaScriptben nekem korszerűbb a tudásom a többséghez képest, ezért gyakran kikérik a véleményemet. Közben én is bármikor fordulhatok segítségért azokhoz a kollégáimhoz, akik mondjuk nagyobb elméleti tudással bírnak” – meséli Attila, hozzátéve, hogy a képzés után nem okozott nehézséget, hogy programozói állást találjon Bécsben. Már az első helyről kapott ajánlatot, ahová beadta a jelentkezését, és közben párhuzamosan képbe jöttek más lehetőségek is, így gyakorlatilag válogathatott. Azóta egyszer már váltott is, és úgy érzi, hogy másodjára tudatosabban döntött. Lassan egy éve dolgozik a mostani munkahelyén, amivel teljesen elégedett.
Min múlik, hogy sikerül-e?
Az állásinterjúkkal kapcsolatban az a tapasztalata, hogy tulajdonképpen két dolgon múlik a siker:
Mindig van egy legalább 10-15 perces technikai beszélgetés, ami lényegében egy feladat megoldásának megbeszélése. Ezzel felmérik, hogy a jelentkező rendelkezik-e azzal a tudással, ami egy juniortól elvárható, de semmi olyat nem kérdeznek, amire ne készítene fel a Green Fox. Attila szerint legalább ennyit nyom a latba a cégek választásánál a jelölt személyisége. Főleg az utóbbi állásnál érezte, hogy kifejezetten figyeltek erre.
„Így én is jól jártam, mert egy valódi közösség tagjává váltam. Nem arról van szó, hogy dolgozunk, aztán a nap végén mindenki hazamegy, hanem gyakran vannak például közösségi programok, vagy munka után néhányan együtt járunk sportolni. Jó olyanokkal dolgozni, akikkel a munkán kívül is van közös témánk és hasonló a világnézetünk”.
Minden esetben angol nyelvű volt az állásinterjú a szoftverfejlesztői állásoknál, és a napi munkavégzés során is szükség van az angolra, de kifejezetten hasznos a német nyelvtudás. is „Bécs nagyon nemzetközi város, szinte alap, hogy mindenki beszél angolul, de előbb-utóbb érdemes megtanulni németül. A kollégáim a mindennapokban főleg a németet használják a feladatok egyeztetésére, de segítőkészek, és ha szükséges, bármikor átváltanak angolra” - teszi hozzá. A cégnél egyébként nem ő az egyetlen külföldi: a 8+4 fős fejlesztői csapaton belül van például szerb, bosnyák és indiai nemzetiségű munkatárs is.
A karrierváltónak nem pályakezdő bér jár
Attila öt éve él Bécsben, és ezalatt jelentős különbségeket figyelt meg az osztrák és a magyar mentalitás között. Szerinte sokat elárul, hogy egy osztrák fejvadász hogyan segítette őt abban, hogy kialkudja magának a megfelelő bérszintet az állásinterjúkon. Az illető tanácsolta neki, hogy több mint 15 éves munkatapasztalattal a háta mögött ne érje be pályakezdői bérrel, még akkor sem, ha programozóként gyakorlatilag kezdőnek számít. „Ausztriában alapvetés, hogy a tisztességes munkát tisztességesen meg kell fizetni, és a munkáltatók invesztálnak a munkavállalókba ahelyett, hogy minél olcsóbban minél többet megpróbálnának kisajtolni belőlük”.
Juniorként közel annyi most a nettó havi fizetése, mint amennyit Magyarországon seniorként keresne, és ez az életszínvonal szempontjából sokat számít. Annak ellenére, hogy anyagilag is lényegesen jobban jár a bécsi állással, nem ez számára az elsődleges szempont. A korábban említett mentalitásbeli különbségek miatt egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy Magyarországon helyezkedjen el szoftverfejlesztőként. „Az a terv, hogy haladok tovább ezen a pályán. A jövőben szívesen vegyíteném korábbi, vendéglátós szakmai tapasztalataimat a kódolással, például sokat gondolkodom egy vendéglátással kapcsolatos szoftver fejlesztésén. De ez még a jövő zenéje, mert úgy érzem, hogy előtte még bőven van mit tanulnom a programozásról” – mondja Attila jövőbeli elképzeléseiről.
Bár már régóta divatos IT buzzword a DevOps, még mindig kevesen vannak tisztában vele, mit is takar valójában. A legnagyobb elemző cégek becslése szerint a DevOps eszközök piaca a 2018-as 3,42 milliárdról 2026-ra 15 milliárd dollárra fog nőni, ráadásul ezzel párhuzamosan a piacon is egyre több DevOps szakemberre lesz igény.
Újrakezdeni egy másik szakmában senkinek sem könnyű. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy egy hiteles és tapasztalt gyakorlati szakember jelenléte és iránymutatása hatalmas segítség, pláne ha egyszer ő is hasonló cipőben járt. Ismerjétek meg Dóri történetét, aki egykor irodavezető volt, ma pedig már Business Analyst és a CRM Specialist kurzusunk mentora.
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.
In technology- similar to our lives recently - the only stability is change, which both organizations and people must learn to adapt to. This is especially important for those whose jobs are threatened by automation or recession. In this series of articles we aim to introduce those IT career paths that let us stay marketable in the job market long term. This time, we dive into Salesforce, for which experts predict a bright future.
COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.
The first Forbes Tech Summit in Hungary looked for answers through the example of Lufthansa Systems Hungária's IT Young Professional Programme, and we have collected the 5 main thoughts arose during the full house BIG TECH stage podium discussion.
One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.