Balázs eleinte autodidakta módon próbálta megtanulni a programozás alapjait, hogy saját vállalkozása hatékonyságát növelje vele, de egy ponton túl elakadt. Szerencsére rátalált Front-end képzésünkre, és azóta is folyamatosan bővíti tudását IT területen. Kinek ajánlja a Front-endet, és mik a további karrier tervei? Vele készült interjúnkból kiderül!
Koncert- és előadóművészek szervezésével foglalkozó cégem van. Már a 2010-es évek közepe óta érdekelt a programozás, de évekig csak gondolat maradt. Bár nagyon izgalmasnak tűnt, akkoriban úgy éreztem, nem tudnék annyi időt szánni a képzésre, így az önfejlesztés mellett tettem le a voksomat, és kitartóan, éjszakákba nyúlóan próbáltam, különböző szkriptekkel növelni a vállalkozásom hatékonyságát. Eleinte jól ment, de idővel akadályokba ütköztem, és rá kellett jönnöm, hogy egy ponton túl nem tudok előrébb jutni önállóan.
Egyértelműen sorsszerűnek éreztem a COVID-dal hirtelen jött rengeteg szabadidőt, és azonnal eldöntöttem, hogy az informatika irányába fordulok. Majd a néhány hónappal később induló Újratervezés programba sikeresen felvételt nyertem.
Számomra meghatározó élmény volt a képzés, különösen azért, mert kifejezetten tetszett a mélyvíz-megközelítés, és mert a megfelelő témánál önállóságot vagy éppen csapatmunkát vártak el tőlünk, aminek köszönhetően belekóstolhattunk egy valós fejlesztői környezet légkörébe és elvárásaiba.
Szerintem a képzés sokkal többet ad, mint amit ígér, mert a kódolásban szerzett új szemléletmód alapjaiban változtatja meg az életünk más területein is felmerülő új dolgokhoz és problémákhoz való hozzáállásunkat. Természetesen nekem sem ment minden karikacsapás-szerűen, nekem is voltak mélypontjaim a tanulás során, de ahogy változott a szemléletmódunk, amikor egy új problémával szembesültünk, és ahogy egyre többet gyakoroltunk, végül minden akadály elhárult.
A képzés vége felé közeledve elkezdett nyitni a világ a COVID lezárásokból, így a cégem is újra működésbe lendült. Emiatt mindenképpen olyan megoldást kerestem, ami lehetővé tette, hogy párhuzamosan végezhessem mindkét tevékenységet. Hamarosan kaptam egy megkeresést a kapcsolati hálómon keresztül egy céges applikáció fejlesztésére, amit nagy izgalommal vállaltam el. Így lényegében a képzés végeztélvel azonnal el tudtam kezdeni fejleszteni.
Úgy láttam, hogy ez a terület nyújtja a legszéleskörűbb tudást modern, webes technológiákban, valamint gyorsan lehet látványos eredményt elérni, ami nagyon motiváló. Ráadásul innen viszonylag könnyű az átjárás a szerver-oldali technológiák irányába is.
Elsősorban kreatív típusú embereknek ajánlom, akiket érdekel a felhasználók gondolkodása, szeretik viszontlátni a képernyőn a munkájuk eredményét, és kellően kritikusak is önmagukkal szemben.
Full-stack alkalmazás-fejlesztéssel és funkció-bővítésekkel foglalkozom napi szinten, szorosan egyeztetve ügyfeleinkkel. A fejlesztés során gyakoriak az egyeztetések, hogy minél pontosabb képet kapjunk a célokról, illetve hogy megbeszéljük, milyen további lehetőségeket tudunk nyújtani, akár továbbgondolni egy eredeti elképzelést.
Abszolút beváltotta a reményeimet. Mivel a vállalkozásomba beépül a fejlesztési tevékenység, teljesen magamra szabhatom az ezzel járó előnyöket és terhelést.
A kkv szektorra koncentrálva szeretném a tudásomat bővíteni, és akár saját csapatot építeni. Izgalmas megismerkedni az új technológiákkal, mert véleményem szerint ezek számos új fejlesztési terület csíráját hordozzák. Jó lenne egy ilyen lehetőségben úttörő szerepet vállalni.
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
Ádám Pisky-Nagy worked in development policy for 5 years, before graduating from Green Fox Full-stack programmer course in 2019. After the placement, he quickly moved up the ranks and now works as a senior developer. What does it take to become a senior in the programming profession, and what can a career change bring in terms of salary? Get to know Ádám's story!
We believe that by providing up-to-date knowledge we can ensure our students' competitiveness in the labor market. That's why, during our courses, leading developers and recognized experts share their practical experiences with our students on several occasions. James Tang, the software developer at SEON is also one of these experts.
The benefits of low-code, or platform-based development are widely recognized by more and more companies, however, there are still many questions around the technology. That’s why we organized a roundtable session where we discussed the platform’s potentials, including the fact that low-code can be the perfect entry point to an IT career.
In cooperation with our corporate partner, Morgan Stanley Budapest, we are launching an exceptional scholarship program in April 2022. Within the framework of Java Academy corporate boot camp, we are choosing 15 talented students interested in Java and server-side programming and giving them the chance to restart their careers as back-end developers – for free.
One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.